Hogy lehet megszépíteni a boltban vett képeslapokat.

upcycleshopboughtcard_003

Mindannyiunkban megvan a jószándék, de sokszor vagyunk olyan elfoglaltak, hogy nincs időnk semmire, ami a mindennapos rutinnál több lenne. Nemrég kellemes hétvégét töltöttünk a barátainknál. Sokat beszélgettünk, jókat ettünk és finomakat ittunk.  Amikor hazaértünk, úgy döntöttem, írok nekik egy köszönőlapot, hiszen olyan messze laknak tőlünk, hogy egyhamar nem látogatjuk meg őket újra. Tudtam, hogy örömet okozok majd nekik.

Nem volt időm, hogy önállóan készítsek üdvözlőlapot. Úgy gondoltam tehát, hogy veszek egyet készen (ez az Etsy-ből való – www.onetenzeroseven.etsy.com) és személyesebb elemekkel díszítem.

Az első oldalra írtam pár szót, és egy rajzot is készítettem. Tökéletesek erre a célra az alkoholos filctollak. Nem tudok jól rajzolni, de mit meg nem tesz az ember a barátaiért… Ha nincs tapasztalatod, először egy sima papírlapon gyakorolj. Ne tervezz se hosszú szöveget, se nagyon részletes rajzot. Ne félj a hibáktól – a szándék a legfontosabb. Emellett bármikor rá is ragaszthatsz valamit.

Ragasztottam pár vicces matricát rá, hogy a lap még színesebb és személyesebb legyen. A TkMaxx kézművesrészlegén vettem őket – gyakran találok ott nagyon jó alapanyagokat akciós áron.

Már csak egy rövid üzenet a barátoknak és már vihetem is feladni a postára. Nem volt nehéz elkészíteni, összesen csak 10 percig tartott, így ebédszünetben be is fejeztem. Remélem,  mosolyt fakasztottam a címzettek arcán.

Ne felejtsd el megosztani velünk ötleteidet a közösségi portálokon.

EZ IS ÉRDEKELHET
blog comments powered by Disqus
Ország megváltoztatása