Kézműves trendek: zománckitűzők

enamel-pins
2016. eleje óta egyre több tervező készít zománcozott apró díszeket. Egy évvel korábban több kedvenc alkotóm kezdett újra dolgozni, alkotásaik pedig újra kaphatók lettek.

Gyerekkoromban, azaz a XX. század 80-as éveiben imádtam ezeket a kis apróságokat – még ha csak a Polly Pocket sorozat elemeit ábrázolták is. Lehet, hogy pont ezért tetszettek annyira a jelvények  – annak ellenére, hogy a régi szép idők felidézésének nem igazán felnőtt módja ez.

Elkészítésük elég bonyolult folyamat: a fém alapot préselik, a létrejött mélyedésbe pedig zománcot öntenek és felforrósítják. A jelvények korlátozott számban készülnek, kedvelőik pedig az érdekesebb példányok megszerzéséért szinte mindenre képesek.

Biztos vagyok benne, hogy napjainkban csaknem mindenki talál olyan kitűzőt, ami illik hozzá. Az ábrákhoz a populáris kultúra és az azzal összefüggő humor szolgáltat témát. Kis műalkotások ezek, amelyeket elérhető áron megvehetsz. Fel lehet fűzni a farmerdzseki gallérjára, a sapkára vagy a bevásárlótáskára. Olyat is láttam már, hogy valaki a tornacipőjén mutatja be a teljes kollekciót.

Ezekkel a jelvényekkel jól ki tudod fejezni magad és szenvedélyeidet. Az én gyűjteményemből például nem hiányozhatnak a macskás motívumok. Van egy kedvenc farmer kertésznadrágom, amelynek pántján kitűzők vannak – nem csak színt adnak az öltözéknek, hanem beszélgetési témát is, ha ismeretlenekkel hoz össze a sors.

Dicsekedj el nekünk legújabb szerzeményeiddel – mutasd meg kedvenc zománcjelvényeidet!

EZ IS ÉRDEKELHET
blog comments powered by Disqus
Ország megváltoztatása